Csillagokat kézből!? Avagy mit lehet fotózni állvány nélkül éjszaka?

Ezt a bejegyzést az új weboldalamon itt találod.

Mit csinálhat egy fotós éjszaka állvány nélkül? Sok mindent, pl. alhat... Vagy ha fotózni akar, akkor vicces alakzatokat rajzolhat csillagokkal, pl. egy nagyon színes nyolcast a Szíriusz csillaggal:

Vagy masnit köthet az éppen a Spica közelében járó Marsra:

Nemsokára elmagyarázom mit és miért látunk, de előbb hadd meséljem el, hogy jutottam idáig! Klikk tovább!

Történt, hogy a családommal egy bükfürdői szálloda vendégei voltunk és napközben a hotel parkjában gyerek sétáltatás-altatás közben gondolkodtam, hogy milyen jól is nézhet ki a táj a Hold fényénél éjszaka.

El is jött az éjjel, én pedig kimentem első körben állvány nélkül, csak hogy megnézzem, tényleg olyan jó-e a téma, hogy megérje kipakolni az állványt is (mintha az olyan megerőltető lenne). Őszintén szólva nem nagyon hozott lázba a látvány, annyira nem volt hűde tiszta idő és a holdfénytől sem lett szebb a táj. De ha már a kezemben volt a gép az alap objektívvel, csináljak már pár képet, na.

Pl. a holdfény megcsillan a kis tavacska felszínén lévő faágakon és hullámain. Bár 1 másodperc az expozició 105mm-s fókusszal mindenféle stabilizálás nélkül, a kép mégis „éles”, mert a hullámok miatt a fény egy bizonyos helyről csak a pillanat tört része alatt verődik vissza.

És ha picit játszok a fehéregyensúllyal, és vágok rajta, ilyenek lehetnek:

Miért ne fényképezhetném le a csillagokat is kézből is? Ekkor eszembe jutott Landy-Gyebnár Mónika kiváló cikke és fotói mellyel a csillagok színének látszólagos ingadozását örökítette meg faék egyszerűségű módszerrel (mindig azok a legjobbak!).

Ha bármelyik fényesebb csillagra szabad szemmel ránézünk, érdekes jelenségnek lehetünk tanúi: alapvetően egyszínűnek látjuk, de a színét mintha folyamatosan változatná: egyik századmásodpercben kék, másikban vörös, aztán zöld és így tovább.

Ha viszont egy bolygóra nézünk, pl. a Jupiterre (most az Ikrekben jár), vagy a Marsra (ekkor épp a Szűz csillagkép Spica csillaga mellett volt), akkor ezt a jelenséget nem látjuk.

Miért nem? Ugyanis a csillagok olyan messze vannak, hogy a Földről gyakorlatilag pontszerűnek látszódnak és a folyton mozgó földi légkör mint egy prizma bontja színekre a fényüket. Ezt a jelenséget nevezzük szcintillációnak, magyarul leginkább pislákolásnak mondanám.

Furcsa lehet, hogy egy csillag hogyan lehet pontszerű? A válasz a hatalmas távolságokban rejlik, vegyük példának a Szíriuszt! 8.6 fényévnyi távolságával a 6. legközelebbi csillagnak számít, és a Napunknál 1,7szer nagyobb mérete ellenére is, akkorának látszik a korongja, mint egy gyufa 5mm-s feje kb. 170 km távolságból. A bolygók viszont nem pontszerűek, a Földről már kis távcsövekkel is jól megfigyelhető kiterjedésük van.

Tehát ha bármikor a csillagos égboltra nézünk, akkor úgy tudjuk könnyen megállapítani, hogy csillagot vagy bolygót látunk-e, hogy míg a csillagok fénye pislákol, a bolygóknak viszont állandó a színük-fényük. Ez a hatás annál erősebb, minél fényesebb a csillag, és minél közelebb van a horizonthoz (ekkor sokkal több légrétegen kell a fénynek átverekednie magát).

Állítólag a régi öregek, akik még a csillagos ég alatt aludtak, a nyári estéket az északi horizont felett töltő Capella csillag pislogásából állapították meg, hogy szeles idő várható-e a következő nap.

Miért ne csinálhatnék én is ilyet, nem feltétlenül kell hozzá távcső!

És hogyan? Szembemenve a józan fotográfiai ésszel: kézből, kb. 1 másodperces expoziciót állítok be, az objektívet szándékosan bemozgatom, ami által a kiválasztott csillag vonalat fog húzni. Így 1 másodpercnyi fény-színváltozást nyúlik ki egy hosszú vonallá, így láthatóvá válnak a színek. Másképpen fogalmazva, egy 1 másodperces idővonalat látunk. Kicsit játszani kell, hogy eltaláljuk a megfelelő érzékenységet és záridőt, nekem az 0.5-1 mp, f/4 és ISO6400 beállítás jött be. Minél hosszabb fókuszú objektív, annál jobb, de egy mezei 100mm-sel is nagyon szép képeket kapunk.

Letölteni nagy méretben INNEN lehet

A teljes képgaléria ITT talalálható.

Érdekesség, hogy a vörös óriás Betelgeuse sokkal kevésbé pislákol, merthogy a légkör a vörös fényt sokkal kevésbé töri (a hosszabb hullámhossz miatt).

Egyébként így néz ki a téli égbolt, egy kissé délebbről, a Kanári-szigetekről fényképezve: