Oldalak

2014. december 14., vasárnap

Egy emlék a múltból - 7 olimpiai aranyérmes aláírása egy képeslapon

Pakolom a cuccaimat, és mi kerül elő?

Egy képeslap 1997-ből, amit a magyar sport legnagyobbjai írtak alá és küldtek haza a kanadai Dartmouthból.
 
Abban az évben ugyanis Dartmouth adott otthont a kajak-kenu világbajnokságnak, és a magyar válogatott ezt a képeslapot küldte haza apámnak (és még bizonyára sokan mások is kaptak ilyet). Azt a vb-t hat arannyal, hat ezüsttel és két bronzzal zárta a magyar csapat.




Akkoriban, mint 14 éves kezdő kenus, nagyon örültem neki, hogy a nagyok ilyet küldtek nekünk, hiszen a "friss" érmes aláírók közül négyen már olimpiát is nyertek:

Czigány Kinga és Dónusz Éva 1992-ben a női négyessel, míg Horváth Csaba és Kolonics György párosban 1996-ban.
  
És akkor még nem tudtam, hogy ezek a sportolók később még mit fognak elérni...

2014. november 6., csütörtök

Objektív teszt: Sigma 17-70mm f/2.8-4 DC OS HSM macro (Canon)


2011 nyarán vettem magamnak a fent említett objektívet, és most szeretném eladni. Imádom és nincs vele semmi baj, egyszerűen csak nem használom: már szinte csak a full-frame vázammal fényképezek, viszont az objektívet APS-C szenzoros Canon gépekre (mint pl. 550D, 1100D) tervezték.

És hogy a leendő boldog tulajdonosát minél jobban informálhassam, megosztom eddigi tapasztalataimat erről a "mindenes" objektívről.

Akinek nincs ideje sokat olvasni, annak röviden a lényeg: a Sigma 17-70mm f/2.8-4 DC OS HSM macro objektív a Canon APS-C szenzoros gépvázaihoz tervezték, és azoknak szánnak, akiknek már nem elég "kitobjektív", hanem egy félprofin megépített, ugyanakkor elérhető árú általános zoomobjektívvel szeretnének dolgozni.

2014. július 10., csütörtök

BARCELONA!!!

Eddig még nem osztottam meg más munkáit a blogon, de most muszáj…
Rob Whitworth, akitől eddig is fantasztikus videókat láthattunk (Kuala Lumpur, Shaghai), most dobott egy hatalmas hyperlapse-timelapse bombát, a legjobbakra is köröket verve. 
Eleget beszéltem, nézzük inkább!


Barcelona GO! from Rob Whitworth on Vimeo.

És hogy hogyan csinálhatta?
Ésszel, előre tervezéssel, kreativitással, hatalmas idő és energia ráfordítással. És a következő eszközöket használva:
-  D800, D7100, D7100 és D3200 vázakkal,
- hat Nikon objektívvel: 10.5mm f/2.8G ED AF DX halszem, 10-24mm f/3.5-4.5G ED AF-S DX, 16-35mm f/4G AF-S VR, 28mm AF f/2.8D, 50mm f/1.4G AF-S, 70-200mm f/2.8G
- Promote Control kioldóval

Az elején tisztázzuk le: használhatott volna bármilyen márkát, ugyanezt meg tudta volna csinálni.

A felhasznált idő: 75 óra utazásra és logisztikára, 31 óra helyszínfelderítésre, 78 óra fotózásra a helyszíneken, és 179 óra az utómunkára.
Ez összesen 363 munkaóra, ami 30 teljes nap, ha mindennap 12 órát dolgozik.

Hogyan készülhettek a zoomolós felvételek? Az én tippem, hogy egyszerre minimum 2 vázzal két különböző objektívvel (vagy 4 váz és 4 obi) fényképezte ugyanazt, ugyanonnan, és utána After Effects / Premiere vagy hasonló programokkal a különböző nagyítású képeket a „scale” paraméter animálásával összerakta. Tehát pl. indul egy nagykép nagylátószögű objektívvel, 30% scale paraméterrel (ez azt jelenti, hogy a videón látott kép az eredeti kép felbontásának a 30%), majd fokozatosan „zoomol” bele úgy, hogy a scale paraméter 30%ról megy felfelé, mondjuk 60%-ig, de ott már rávetül a következő objektív (mondjuk a 50mm fix) képének 30%-s mérete, ami megint felmegy mondjuk 80%-ra, de ott már rávetül mondjuk az 70-200mm obi képe, és így tovább. Sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy a fotózás közben a zoom objektívekkel fizikailag, kézzel is zoomol (bár ez elég sok problémát vetne fel).

Ha After Effectsben „csak” megfelelően egymásba rakja a rétegeket, és utána az összeset az egymáshoz köti, akkor elég neki csak egy réteg scale paraméterével játszania. Valahogy így, ahogy Andrew Kramer is teszi ebben az oktatóvideóban:

2014. május 4., vasárnap

Csillagokat kézből!?

Mit csinálhat egy fotós éjszaka állvány nélkül? Sok mindent, pl. alhat... Vagy ha fotózni akar, akkor vicces alakzatokat rajzolhat csillagokkal, pl. egy nagyon színes nyolcast a Szíriusz csillaggal:


Vagy masnit köthet az éppen a Spica közelében járó Marsra:

Nemsokára elmagyarázom mit és miért látunk, de előbb hadd meséljem el, hogy jutottam idáig! Klikk tovább!

Történt, hogy a családommal egy bükfürdői szálloda vendégei voltunk és napközben a hotel parkjában gyerek sétáltatás-altatás közben gondolkodtam, hogy milyen jól is nézhet ki a táj a Hold fényénél éjszaka.
 El is jött az éjjel, én pedig kimentem első körben állvány nélkül, csak hogy megnézzem, tényleg olyan jó-e a téma, hogy megérje kipakolni az állványt is (mintha az olyan megerőltető lenne). Őszintén szólva nem nagyon hozott lázba a látvány, annyira nem volt hűde tiszta idő és a holdfénytől sem lett szebb a táj. De ha már a kezemben volt a gép az alap objektívvel, csináljak már pár képet, na.

Pl. a holdfény megcsillan a kis tavacska felszínén lévő faágakon és hullámain. Bár 1 másodperc az expozició 105mm-s fókusszal mindenféle stabilizálás nélkül, a kép mégis „éles”, mert a hullámok miatt a fény egy bizonyos helyről csak a pillanat tört része alatt verődik vissza.


És ha picit játszok a fehéregyensúllyal, és vágok rajta, ilyenek lehetnek:




Miért ne fényképezhetném le a csillagokat is kézből is? Ekkor eszembe jutott Landy-Gyebnár Mónika kiváló cikke és fotói mellyel a csillagok színének látszólagos ingadozását örökítette meg faék egyszerűségű módszerrel (mindig azok a legjobbak!).

Ha bármelyik fényesebb csillagra szabad szemmel ránézünk, érdekes jelenségnek lehetünk tanúi: alapvetően egyszínűnek látjuk, de a színét mintha folyamatosan változatná: egyik századmásodpercben kék, másikban vörös, aztán zöld és így tovább.
Ha viszont egy bolygóra nézünk, pl. a Jupiterre (most az Ikrekben jár), vagy a Marsra (ekkor épp a Szűz csillagkép Spica csillaga mellett volt), akkor ezt a jelenséget nem látjuk. 

Miért nem? Ugyanis a csillagok olyan messze vannak, hogy a Földről gyakorlatilag pontszerűnek látszódnak és a folyton mozgó földi légkör mint egy prizma bontja színekre a fényüket. Ezt a jelenséget nevezzük szcintillációnak, magyarul leginkább pislákolásnak mondanám.

Furcsa lehet, hogy egy csillag hogyan lehet pontszerű? A válasz a hatalmas távolságokban rejlik, vegyük példának a Szíriuszt! 8.6 fényévnyi távolságával a 6. legközelebbi csillagnak számít, és a Napunknál 1,7szer nagyobb mérete ellenére is, akkorának látszik a korongja, mint egy gyufa 5mm-s feje kb. 170 km távolságból. A bolygók viszont nem pontszerűek, a Földről már kis távcsövekkel is jól megfigyelhető kiterjedésük van.

Tehát ha bármikor a csillagos égboltra nézünk, akkor úgy tudjuk könnyen megállapítani, hogy csillagot vagy bolygót látunk-e, hogy míg a csillagok fénye pislákol, a bolygóknak viszont állandó a színük-fényük. Ez a hatás annál erősebb, minél fényesebb a csillag, és minél közelebb van a horizonthoz (ekkor sokkal több légrétegen kell a fénynek átverekednie magát).
Állítólag a régi öregek, akik még a csillagos ég alatt aludtak, a nyári estéket az északi horizont felett töltő Capella csillag pislogásából állapították meg, hogy szeles idő várható-e a következő nap.

Miért ne csinálhatnék én is ilyet, nem feltétlenül kell hozzá távcső!

És hogyan? Szembemenve a józan fotográfiai ésszel: kézből, kb. 1 másodperces expoziciót állítok be, az objektívet szándékosan bemozgatom, ami által a kiválasztott csillag vonalat fog húzni. Így 1 másodpercnyi fény-színváltozást nyúlik ki egy hosszú vonallá, így láthatóvá válnak a színek. Másképpen fogalmazva, egy 1 másodperces idővonalat látunk. Kicsit játszani kell, hogy eltaláljuk a megfelelő érzékenységet és záridőt, nekem az 0.5-1 mp, f/4 és ISO6400 beállítás jött be. Minél hosszabb fókuszú objektív, annál jobb, de egy mezei 100mm-sel is nagyon szép képeket kapunk.

Letölteni nagy méretben INNEN lehet
A teljes képgaléria ITT talalálható.

Érdekesség, hogy a vörös óriás Betelgeuse sokkal kevésbé pislákol, merthogy a légkör a vörös fényt sokkal kevésbé töri (a hosszabb hullámhossz miatt).

Egyébként így néz ki a téli égbolt, egy kissé délebbről, a Kanári-szigetekről fényképezve:


Mindenkinek jó próbálkozást!

2013. szeptember 29., vasárnap

Csokis zabpelyhes keksz timelapse

Egy "kísérleti" timelapse, 8 perc alatt így sül ki a csokis zabpelyhes keksz:



És a végeredmény (ez a recept, picit módosítva):









2013. szeptember 26., csütörtök

Budapest a köd alatt - új timelapse!

3 hónappal ezelőtt ígértem, hogy a ködbe burkolt Főtáv kéményt ábrázoló képemből timelapse videó is látható lesz.
Most elkészült és sok szeretettel osztom meg mindenkivel. Külön köszönöm Havasi Balázsnak, amiért felhasználhattam Ébredések című zenéjét.
Az összes képet gyakorlatilag egy helyről, a budapesti Hármashatár-hegy siklóernyős starthelyéről fényképeztem. 



A videó megtekinthető a honlapomon is:
http://www.mayermiklos.com/Videos/Timelapse/i-tS9snZS/A

2013. június 12., szerda

A hét csillagászati képe: a Tenerifén készült timelapse videóm!

Újabb meglepetés ért: a Magyar Csillagászati Egyesületnél "Tenerife hét" van, és ennek keretében a hét csillagászati képének a Tenerifén készült timelapse videómat választották meg :)


Sea of clouds - Tenerife from Miklos Mayer on Vimeo.

A videó készítéséről ITT olvashatsz.

2013. június 1., szombat

Az én képem a nap képe a NASA-nál :)))

A fenti fényképemet - melyen az egész Budapestet takaró ködből csak az óbudai Főtáv kéménye látszik ki - 2013 június elsejére a NASA "A nap földtudományi képének" (EPOD) választotta meg:

Összehasonlításképpen, köd nélkül és nyáron, ugyanonnan:

2012. március 30., péntek

Örüljek?

2012 februárjában, a zágrábi 1st Valentine’s Salsa Festivalon járva, vasárnap esti buli alatt egy horvát festőnek (Hrvoje Puskaric) ki volt állítva néhány táncos festménye, és ahogy Niki korábban már jelezte, az egyik „műve” az én egyik Temesvári fényképem megfestve egy az egyben. A fényképet még 2011 áprilisában készítettem Temesvárott, és egy horvát lány (és a háttérben két magyar) táncol rajta. Niki szerint ez hatalmas megtiszteltetés és örülnöm kell ennek, szerintem inkább komoly tiszteletlenség. Hogy miért? 

Ebben a formában szerepel a kép az interneten